Flor: AMIKOR MÉG KISLÁNY VOLTAM...
,,Úgy emlékszem vissza arra az időszakra,
mint egy rémálomra. Mindig pozitív, optitmista
lány voltam, olyan családban nőttem
fel, ahol mindenki azt tartotta, csak hinni
kell, és minden jóra fordul. Boldog
kiegyensúlyozott életet éltünk, óriási szeretet
vett körbe minket. Tudtam, hogy ha bajba
jutok, a szüleimre mindig számíthatok,
bármekkora slamasztikába keveredjek is.
Körülbelül abban az időszakban ismerkedtem
meg Guidóval, és eleinte nem is vettük
annyira komolyan az együttjárást.
Legalábbis én nem szövögettem komolyabb
terveket. Jól éreztük magunkat, nem is
kellett ennél több. Ki gondolta volna, hogy
épp ő lesz az, aki megtanít arra, milyen az
igazi szerelem?
Pszichológusnál...
Aztán egy napon becsapott a villám. Az
Az édesapám halála padlóra küldte az
egész családot. Anyu erős volt, igazi latin
asszony, minden igyekezetével próbált
együtt tartani minket, és segített feldolgozni
a tragédiát. A nővérem, Clara is mindent
megtett azért, hogy a gyászban
sohase maradjak magamra, de hiába
mély depresszióba zuhantam.
Sötét gondolataim támadtak, gyakran
álmodtam apuval, és hamarosan biztossá
vált, hogy szakember segítségére
lesz szükségem, hogy végleg eltudjam őt
engedni. A pszichológus sokat beszélgetett
velem, elmondta, hogy nem szabad
erőlködve megjátszani a kemény,
magabiztos lányt, inkább sírjam ki magam,
engedjem, hogy a valódi érzéseim magukkal
ragadjanak, adjam ki minden bánatomat
és dühömet, és fogadjam el, hogy apu elment.
Valóban sokat segített, de az
igazán nagy dolog mégis az volt, hogy
közben Guido kitartott mellettem.
Nemcsak elviselte, hogy gyakran elbőgöm
magam, és a hangulatom egyik
pillanatról a másikra változik, de
még néhány könyvet is átböngészett
a gyászról, hogy tudja, mi
megy bennem végbe. Rá mindig
számíthattam, és ekkor jöttem rá,
hogy ez már jóval több egy egyszerű,
múló, kamaszkori kalandnál.
Bennünket sokkal erősebb
szálak kötnek össze, mint az
elején gondoltuk. Idén (2005) 5 éve,
hogy együtt vagyunk, és bár-
mint minden kapcsolatban-
nálunk is akadnak súrlódások,
azt hiszem, egymásban találtuk
meg azt az embert, akivel az
egész életünket szertnénk leélni.'' |